Január

A természet volt mindig is a legjártasabb mérnök. Tőle kapta az emberiség a vulkáni üveget, amely a folyékony láva gyors lehűlése során keletkezik, amikor az a légkörrel, a vízzel vagy a környező, hűvösebb kövezettel érintkezik.

Tartóssága miatt az obszidián fontos szerepet töltött be még a történelem előtti időkben, amikor éles peremű korai vágóeszközök (kések, reszelők, nyíl- és lándzsahegyek) készültek belőle. Egyébként az is elképzelhető, hogy az obszidián akár az első „áruk” között is szerepelt, amelyekkel akkoriban kereskedtek. (A fenti kép egy obszidiántömböt ábrázol, amelyből a szélesebb, felső végére mért ütés következtében kőpenge válik le.)

Az obszidián egy csodálatos történet részét képezi, amelyben a víz, a gáz és az oxidok összjátéka a színek és változatok sokaságát hozza létre a feketétől a pirosig, barnáig és egészen a kékig, tömör, vagy akár szürke, zöld vagy sárga, aranysárga vagy hópehelyszerű pöttyös variációkban.

Nem csoda, hogy az obszidián igézete magával ragadta az embereket, akik már az időszámításunk előtti VI. században istenalakokat formáztak belőle (Teotihuacan, „azoknak a otthona, akik az istenek útját birtokolják”, Mexikó). A római korban az obszidiánt mozaikok és dísztárgyak, például tükrök készítésére használták. Bűvölete a mai napig tart, hiszen az obszidiánt képzőművészeti alkotások és féldrágakövek létrehozására használják, és egyesek akár amuletteket is készítenek belőle, amelyekről azt tartják, hogy szerencsét és bölcsességet kölcsönöznek viselőjüknek.

Az egyszínű obszidián mellett léteznek úgynevezett „hópelyhes” változatok is. Ezek a hópelyhek nem mások, mint az üveg „kristályosodásának” eredményei. Az ilyen típusú obszidián példányait ékszerek díszköveiként használják fel. (Az alábbi képeken a fekete, csiszolatlan obszidián, illetve a csiszolt hópehely-obszidián példányai láthatók.)